Etiológia

A prostatitis etiológiája jelenleg sem teljesen tisztázott, kialakulásában több tényezőnek
tulajdonítanak szerepet:

• infekció (mikrokoloniák, illetve biofilmek a prosztatakövek felszínén),
• immunpatológiai megbetegedések,
• stressz, ami alatt a kismedencei izomzat fokozott tónusát, izomzat
• fasciájában elhelyezkedő mechanoreceptorok fokozott érzékenységét értjük.
• hormonális faktorok.

Leggyakrabban aszcendáló úton alakul ki, amikor a kórokozók elsődlegesen az urethra alsó szakaszán telepednek meg, majd különböző tényezők hatására feljebb, így pl. a prosztatába kerülhetnek. A kolonizáció szempontjából a szexuális kontaktusnak van a legjelentősebb szerepe. Ilyen esetekben elsődlegesen a hüvely kolonizálódik vagy fertőződik baktériumokkal, és megteremtődik a lehetősége annak, hogy a szexuális kontaktus kapcsán a kórokozók átmenetileg kolonizálják a férfi urethráját. Ezt követően a baktériumok virulenciájától, illetve a szervezet immunállapotától függően alakulhat ki a prostatitis. Az utóbbi időben egyre több közleményben immunológiai oldalról közelítik meg a kórképet, és előtérbe került az autoimmun eredet lehetősége is. Mindezek mellett nagyobb hangsúlyt fordítanak a kialakult vizelési diszfunkcióra, amelynek hátterében.

• a sphincter externus kórosan emelkedett zárónyomása,
• a hólyagnyak inkomplett relaxációja,
• az emelkedett intraprosztatikus nyomás, amelynek következtében vizeletreflux alakulhat ki a prosztataduktuszokban, illetve az acinusokban

A prostatitisek kialakulásában a haematogen és a lymphogen útnak egyaránt csekély a szerepe.